Világszerte, így Magyarországon is, a kormányok az élelmiszeripart stratégiai ágazatnak tekintik egy krízis idején. A Puratos egy meghatározó piaci szereplő, amely alapanyagokkal látja el partnereit, így hozzájárul ahhoz, hogy emberek milliói juthassanak élelmiszerhez. Ez hatalmas felelősség, így kiemelkedően fontos, hogy a termelési és ellátási folyamataink továbbra is zavartalanul működjenek.
Helyi és globális szinten működő munkacsoportokat hoztunk létre, amelyek folyamatosan nyomon követik a nemzetközi egészségügyi szervezetek és a helyi hatóságok által rendelkezésre bocsájtott információkat és útmutatásokat, illetve ezeket az üzleti folyamatokba beépítik.
Az elsődleges prioritásunk az, hogy megakadályozzuk a vírus további terjedését.
Követjük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alapvető higiéniával kapcsolatos tanácsait:
A telephelyeinken a személyi higiéniai szabályok betartására vonatkozó figyelemfelhívó táblák és fertőtlenítőszerek kerültek kihelyezésre.
A takarítást végző kollégák kiemelten ügyelnek a közösen használt felületek (pl. kilincsek, étkezőasztal stb.) rendszeres fertőtlenítésére.
A kollégák számára a közlekedés és a napi magánügyek intézésének céljára textilmaszkokat szereztünk be.
Egyes pozíciókban - ahol ez a munka jellegéből adódóan megoldható - lehetővé tettük az otthoni munkavégzést.
Azon munkavállalóink megóvása érdekében, akik továbbra is a telephelyeinken dolgoznak, az általános óvintézkedéseken felül további intézkedéseket is bevezettünk. Az élelmiszer előállítására és raktározására szolgáló üzemi területeken:
A személyes megbeszéléseket, amennyiben lehetséges, telefonhívással vagy videókonferenciával váltjuk ki. Amennyiben elkerülhetetlen a személyes találkozó, akkor a résztvevők között is kötelező a minimum 1,5 méteres távolság tartása.
Telephelyeink látogatását minimálisra korlátoztuk.
Utazási korlátozásokat vezettünk be. Az összes külföldi szakmai utazást elhalasztottuk a vírus további terjedésének megelőzése érdekében.
Minden rendezvényünket elhalasztottuk vagy töröltük.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi helyzet kiszámíthatatlansága aggodalomra adhat okot. Mint az Ön megbízható partnere, szeretnénk biztosítani arról, hogy minden szükséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy támogassuk Önt és minimalizáljuk az üzletmenetére gyakorolt esetleges kedvezőtlen hatást.
Tájékoztatjuk minden lényeges fejleményről, amennyiben azt a helyzet szükségessé teszi.
Amint túljutunk ezen az időszakon, a folyamatosan változó globális környezetről megszerzett tapasztalatokat beépítjük a működésünkbe. Adjon számunkra reményt a kínai helyzet, ahol már majdnem teljesen sikerült megfékezni a vírust.
Vigyázzunk magunkra és a körülöttünk lévőkre!