Túrótorta tavaszi gyümölcsökkel

Elkészítés
  • Készítsünk tortalapot a felsorolt összetevőkből, majd amikor kihűlt, fém tortakarika (18 cm átmérő) segítségével szúrjunk ki két piskótakarikát, valamint vágjunk ki egy 58 cm hosszú, a tortakarika magasságával azonos hosszúságú piskóta csíkot.
  • Ezt követően készítsünk túrókrémet:
  • Felhasználás előtt 12 órával hűtsük le a Chantypak-ot 8-5°C-ra.
  • A Deli Quark-ot és a túrót mérjük ki egy keverőüstbe, majd habverő segítségével törjük össze.
  • Ezután folyamatos keverés mellett adagoljunk hozzá folyékony Chantypak-ot, majd ízesítsük Classic Citrom pasztával.
  • A keveréket habosítsuk fel, majd a felhabosított krémhez adjuk hozzá az apróra vágott gyümölcsöket és spatulával óvatosan keverjük el őket (ügyeljünk rá, hogy a krém ne törjön össze).
  • Fújjuk ki a tortakarikát Spraylix-el, majd helyezzük bele az első piskótalapot. Töltsük rá a túrókrémet, majd tegyük rá a következő piskótalapot (A tortakarika felső széléig töltsük be a túrókrémet a formába)
  • Az elkészült tortát helyezzük a hűtőbe.
  • A piskóta csíkot porcukrozzuk és óvatosan 2 cm-es közök mentén tompa eszközzel függőleges irányban jelöljük be (figyeljünk rá, hogy ne vágjuk át a piskótát).
  • A kihült tortáról vegyük le a fémkarikát, majd a maradék krémmel kenjük át az oldalát.
  • Végül simítsuk rá a porcukros csíkot a torta oldalára. Friss gyümölccsel ízlés szerint díszíthetjük.

Megjegyzés

Nehézségi fokozat:  

Igény

  • Cukrászipar
  • Piskóta
  • Tavasz
  • Nyár

A túrótorta az egyik legrégebbi és talán leghíresebb európai édesség. Eredete az ókorig visszavezethető, hiszen írásos emlékek már az akkori görög és római biradalmakból is fennmaradtak. A historikus említések szerint készítésekor a receptet még mézzel és friss gyümölcsökkel is kombinálták. A világhírt azonban mégis az újvilág jelentette a finomság számára, mivel a korai bevándorlók szokásává vált, hogy megosztották egymással az anyaföld receptjeit, majd azokat tovább fejlesztették, kombinálták. A híres sütemény manapság rendkívül népszerű, olyannyira, hogy számos tájegységen speciális verziója is létezik.